Nemrég akadt az utamba egy film, nem mai, mégis van benne egy elgondolkodtató szál, ez pedig az ún. „női hisztéria”, mint orvosi diagnózis.

„Bezzeg a mi időnkben…”

„De jó lenne visszamenni abba az időbe!”

„Jó lenne visszahozni azt a régit, ami akkor volt.”

„Régen milyen nőiesek voltak a nők, bezzeg most.”

Valóban?

Sokan vágyunk egy biztonságos, megtartó, megnyugtató közösségbe, ahol meghallanak, figyelnek ránk, ahol nem kell álarcokat viselni, szerepeket játszani, ahol a magunk ritmusában nyílhatunk meg, vagy épp csendben figyelhetünk a másikra, önmagunkra, ahol ...

Elérkezik az a pillanat az életedben, amikor rájössz, hogy nem csak magadért teszed.

Teszed mindenkiért, aki előtted volt, és mindenkiért, aki utánad érkezik.

Te vagy a híd, aki összeköt.

Hogyan is mutatkozik meg mindez a szimbólumokon keresztül, mit üzennek a szimbólumok?

Mindig is vonzottak a szimbólumok, a metaforák, a hasonlatok. Nagyon kifejezőek, koncentráltak, olyan mélységek, magasságok, mögöttes információk, érzelmek, érzések, üzenetek, iránymutatások mutatkoznak meg bennük, melyeket a szavak szintjén nem is tudunk minden esetben kifejezni, illetve bizonyos korlátozottságaink miatt nem veszünk észre.